RSS Feed

Szabót leváltotta a HM

index - 2017. 05. 11. 8:18:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Szabót leváltotta a HM

Nem árulja el a Honvédelmi Minisztérium, hogy miért lett két nap alatt Szabó Lászlóból, a tárca rendezvényszervező hivatalának igazgatójából az intézet "egyszerű" munkatársa.

A Népszava tegnap írta meg, hogy a minisztérium írásban feltett kérdésükre azt válaszolta: 
Már nem Szabó László a Honvédelmi Minisztérium rendezvényszervező hivatalának a vezetője.
A lap most azt írja, hogy a minisztérium nem cáfolja, hogy Szabó lefokozása összefüggésben áll azzal, hogy pár napja egy nyilvános rendezvényen megrángatta a 444 riporterét, majd kicsavarta a kezéből a telefont, és képeket törölt le a készülékről. A Magyar Idők közben azt írja, hogy Szabó XI. kerületi önkormányzatban betöltött pozíciója változatlan.
Szabó egyébként azt mondta az indexnek, hogy nem történt erőszak, de túl sok részletet nem akart elárulni, arra hivatkozva, hogy meg akarják várni a vizsgálat végét. A Honvédelmi Miniosztérium úgy tűnik, nem az álláshalmozó Szabónak hitt, s elvette az igazgatói címét. 

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ