RSS Feed

Judo Eb: nagyágyúk nélkül is érem a cél

M. A. - 2017. 04. 20. 17:00:45 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Judo Eb: nagyágyúk nélkül is érem a cél

Csütörtökön rajtol a 66. cselgáncs Európa-bajnokság. A kontinensbajnokságra a lengyel fővárosban kerül sor. Varsóban a magyar csapat erős kerettel utazik, de két nagyágyúja - Tóth Krisztián és Karakas Hedvig - nem lesz ott.

Főpróbának is beillik ezt az Eb, hiszen augusztusban éppen Budapesten lesz az év versenye, a világbajnokság. A kontinensviadalra 42 ország 383 versenyzője adta le előzetesen a nevezését, a magyar színeket tizennyolc judós képviseli az egyéni küzdelmekben.

„Nem félünk az Eb-től, bízunk benne, hogy a csapat a minimális elvárást, a két érmet és két pontszerző helyezést tudja teljesíteni, esetleg többet is” – mondta Nagy András, szakágvezető. Az elvárás megegyezik a tavalyival, amikor Kazanyban sikerült is ezt felülmúlni: Csernoviczki Éva és Tóth Krisztián ezüstérmet szerzett, míg Gercsák Szabina a dobogó harmadik fokára állhatott fel.

Közülük Tóth Krisztián ezúttal nem léphet tatamira az Eb-n, válloperációja után még lábadozik, ahogyan kettős lábműtét után a világbajnoki bronzérmes Karakas Hedvig sem tarthat a többiekkel.

A magyar csapat így is nagyon erős: Ungvári Miklós háromszoros, Csernoviczki Éva és Joó Abigél kétszeres Európa-bajnok, de van már Eb-érme a már említett Gercsák Szabinának, a vb-ezüstérmes Bor Barnának és az egyre jobb formába lendülő Ungvári Attilának is. A magyar válogatott hat súlycsoportban (férfi 60, 81 és 100, illetve női 52, 78 és +78 kg)  érintett, ugyanakkor két súlykategóriában (férfi 66 és női 63 kg) nem lesz magyar induló.


Fotó: judoinfo.hu
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ