RSS Feed

Leseskednek a fanyalgók

Dalia László - 2017. 03. 28. 8:00:53 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

Leseskednek a fanyalgók

Kikaptunk a portugáloktól, s legalább három góllal jobbak is voltak. A játékosok csalódottak voltak, de nem fogták sem a fűre, sem a bíróra, sem a balszerencsére, hogy simán vereséget szenvedtek. Hülyén is vette volna ki magát, de mi már annyi baromságot hallottunk magyar foci ügyben, hogy semmin sem lepődünk meg.

Már várom, hogy megszólalnak a megmondóemberek és addig csűrik csavarják, míg kiderül, hogy csak Storck mester hibázott, pedig győzhettünk is volna. Eddig viszont egyetlen efféle hangit sem hallottam, a Nemzeti Sport kommentárja is visszafogott volt és tárgyilagos,vagyis úgy summázta, hogy "ennyit tudunk". És tényleg. Igaz, Bognár Gyuri még nem szólalt meg, pedig rá mindig lehet számítani. Ha nincs jobb ötlete, odapörköl egyet a külföldi edzőknek, hogy elfoglalják a hazai trénerek elöl a kispadokat. 

Tény, mi tény, a két csapat között két klasszis különbség papíron is van. Ha összehasonlítjuk a játékosok értékét, vagy hogy milyen csapatokban játszanak, akkor a három gól benne van a pakliban, csak az a fránya 3:3 zavarta meg a fejeket, amely az Európa Bajnokságon esett. Az EB-n a magyar csapat 6 hetes összetartás után a csúcson volt, a portugálok pedig még nem melegedtek bele. Később mi simán kikaptunk a belgáktól, mert elfogyott a szufla, a luzitánok viszont megnyerték az EB-t.

Azóta is azon gondolkodom, hová tűntek az ócsárlók. A puskaporból aligha fogytak ki, talán inkább nem akarnak szél ellen dumálni? Az MLSZ ugyanis nagyon egységes, s amíg Csányi az elnök, nem is nagyon lehet kikezdeni a következetesen építkező szövetséget. Még a sportlap is beállt a kapitány mögé, pedig kezdetben rendesen nekimentek, aztán látványos békülést rendeztek, s időközben főszerkesztőváltás is történt. Tehát lesen vannak a fanyalgók, alkalomra várnak, hogy legyen némi esélyük a sikerre. Sajnos a magyar foci hátországa nem sok jóval biztat, s ha egyszer elfogynak a tao-pénzek, netán másik kormány jön, már az új stadionok üzemeltetésére sem lesz pénzük a jegybevételből

Fotó: -a-
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ