RSS Feed

A félelem éve

Regös István - 2017. 02. 16. 8:00:00 Nagyobb szöveg Kisebb szöveg Cikk küldése e-mailben Nyomtatóbarát változat

A félelem éve

Valaki mondja meg, hogy miért félnek az emberek… Na ne! Ez így nagyon ócskán kezdődik! Pedig azt hiszem, hogy ez a téma mindenkit érint, mert olykor, ha semmi okunk nincs, akkor is félünk, vagy legalábbis aggódunk. Aggódunk a holnapért, az egészségünkért, féltjük a munkahelyünket, utáljuk a csúcsforgalmat, félünk, hogy nem érünk oda időben az irodába és nincs vége a sornak. A félelem rátelepszik egy falura, egy városra és egy országra.

Az emberek már nem is tudják, kitől, mitől és miért félnek. Hogy mikor kezdődött Magyarországon ez az újkori félelem, milyen dátummal indult a félelem éve, nem tudom. Dehogynem tudom! De nem merem megmondani! Mert én sem vagyok kivétel, pontosan tudom, hogy én is félek már attól is, amitől már nem kellene. Mert érzem, hogy mindennap egyre nehezebbek a működés feltételei, és egyre kevésbé látom azokat, akiket tetten érhetek, mint fenyegetőimet. A félelem logikája, hogy nem látod a kezdetét, nem veszed észre, hogyan hálóz és fon be, ezért nem is védekezel ellene. És mire lázadozni kezdenél, már gúzsba vagy kötve. József Attilával élve, a rejtélyes félelem, ami munkál. Olyan ez, mint a köd, a semmiből egyszer csak lassan leereszkedik és homályba borítja a tájat, a falut, a várost és az országot.


Mindentől félnek

Érdekes módon a médiában jelentkezik a leglátványosabban. Aki már 1989-ben is élt és dolgozott, az már átélt egy olyan korszakot, az úgynevezett puha diktatúrát, amikor látványosan senki sem tartott félelemben senkit, de már régen megtanultunk félni, aszerint élni, óvatosnak lenni. Emlékszünk, hogy telefonban nem beszéltünk, mondván, úgyis lehallgatnak, erre tanított apám és anyám is. De mert sosem volt olyan szándékom vagy titkom, ami egy országra veszélyes lett volna, beszéltem én össze-vissza. Ráadásul el sem hittem, hogy valahol, valaki veszi a fáradságot, hogy lehallgassa egy telefonbeszélgetésemet, ami mondjuk, arról szólt, miért nem lehet kapni egy jobb illatú szappant. Ugye, egy ilyen kijelentés még nem rendítette volna meg a szocializmus építését? De az emberben kialakultak a reflexek, a médiában uralkodott az öncenzúra, tudtuk, mit szabad és mit nem. Mostanában azonban elképesztő, hogy mit művel a tömegesült gyávaság. Elég, ha megnézünk egy-egy esti tévéhíradót, akármelyik királyi vagy kereskedelmi csatornán.


A félelem már az óvodában van

Csak azért írok le néhány példát, hogy tudják, nem a levegőből kapom az ötletet. A híradó stábja bemegy az óvodába, ahol a felkonferáló műsorvezető szerint a gyerekeknek nem ízlik a sótalanított étrend. Arról nem is merek beszélni, hogy a felvezető szövegben már elmond mindent, de, mert úgyis hülyének néznek minket, a nézőket, a helyszíni tudósító elölről kezdi a történetet. Majd a kamera mutatja az asztalkáknál ülő apróságokat, akiknek az arca helyett kis elmosódott kockákat lehet látni, mert a fene tudja, milyen okból tilos gyerekeket filmen megörökíteni egy híradó riportjában. Majd következik az óvónő, aki nyilatkozik, és aki kéri, hogy az arcát ne mutassák. Tehát ismét egy kikockázott folt jelenik meg helyette és egy eltorzított hang mond valami teljesen lényegtelent. A média nem mutathatja az intézkedő rendőrnek az arcát, aki például a zöld lámpánál átkísér egy idős asszonyt a túloldalra. De arca eltakarását kéri az a boltos is, aki egyébként nem látott semmit, miként ezt meg is jegyzi, amikor a szemben lévő háznál két részeg összeverekedett. És ez így megy folyamatosan. Gyilkosság történik egy faluban. Másnap a híradóban a műsorvezető elmeséli a történetet, a riporter pedig megkérdezi a közelben lakót, aki megint csak azt kéri, hogy az arcát ne mutassák, és elmondja, ő bizony nem látott és nem hallott semmit. Majd hozzáteszi, hogy jó sok rendőrautó volt itt, meg mentők is jöttek, meg mittudomén. Van olyan komplett híradó, amelynek tudósításaiban egyetlen riportalanynak sem mutatják az arcát, eltorzítják a hangját, össze-vissza hablatyol a riporter és Karinthyval élve, mindenki mindent kétszer mond, kétszer mond.


Szabadságot a szabadságnak!

És teszik ezt azért, mert részben félnek, hogy mi lesz a következménye, ha valaki valamiről őszintén beszél, vagy egyszerűen csak megszokják az emberek, ne szólj szám, nem fáj fejem. Aki akarja, elhiszi nekem, aki nem akarja nem, nincsenek ma pártközponti direktívák, nincsenek cenzorok és mégis, ma legalább olyan erősen működik az öncenzúra, mint a rendszerváltás előtt. Aki nem megfelelőn ír, az elveszíti a hirdetőpiacot. Aki pedig elveszíti a hirdetőpiacot, annak elvész a munkalehetősége. Elég ez a félelemhez? Na ná, hogy nem! De mégis működik! S ennél veszélyesebb dolog aligha van. Félelemben sem alkotni, sem minőségi munkát végezni nem lehet vagy legalábbis nagyon nehéz. Ezért tanulnak meg újra a sorok mögött olvasni, a másik oldalon pedig a sorok között írni. Miután nem tudom, hogy mikor kezdődött a félelem éve, azt sem tudom megmondani, mikor lesz vége. Csak idézni tudom a két évtizeddel ezelőtti mondást, miszerint az abszolút szabadság lényege: szabad hazában, szabad újságíró azt ír, amit szabad!



Fotó: Varga Gábor
Lap tetejére
ニューバランス ニューバランス 574 ニューバランス 576 ニューバランス 996 ニューバランス 1400 ナイキ スニーカー ロレックス 買取 ティンバーランド ブーツ